Örökbefogadás után – leendő gazdiknak

Örökbefogadás után…

Szeretnénk még több segítséget nyújtani a szánhúzó kutyát

örökbefogadni készülőknek. Összegyűjtöttünk a teljesség igénye nélkül néhány

praktikus tanácsot,irányelvet,tapasztalatot, ami szerintünk hasznos segítség

lehet a kezdeti időszakban,majd a harmonikus együttélésben is kutyánkkal.

Célunk, hogy a gazdik még tudatosabb, még jobb gazdik lehessenek, és a

tanácsaink segítségével az esetleges együttélési nehézségeket minél jobban,

könnyebben és gyorsabban lehessen kiküszöbölni.

 Klasszikus problémának számít, hogy a jószándékú és a kutyát nagyon szerető gazdi

kárpótolni szeretné a szegény ebet minden a múltban történt őt ért rossz

dologért, és úgy gondolja, hogy mostantól ezt a szegény szerencsétlent bizony

senki nem fogja piszkálni semmivel, hadd legyen boldog élete végre, jó kaja,

alhasson a vetett ágyban és folyamatosan kapjon simit, nasit, hadd ismerje meg

az igazi klassz oldalát a létezésnek. És gondolja hogy a kutyus ettől majd

bizony nagyon boldog lesz és hátralevő életében hálásan viselkedik. Csakhogy a

kutyák sajnos nem így működnek. Egyrészt ők nem a múltban élnek, azaz soha nem

fognak arra gondolni, hogy hú, nekem milyen rossz volt, amikor láncon/kennelben/kóborolva

stb éltem. Erre csak a gazdi gondol, hozzágondolva egy „szegénykém”-et, amiből

a kutya csak azt érzékeli,hogy baj van mert a gazda aggódik.

Sajnos hiába fájdalmas, de tudomásul kell vennünk, hogy minden kutya, de főleg

bizonytalan múltú felnőtt kutya esetén a gazda gyengekezűsége, jóhiszeműsége, vezetésre

való képtelensége generálja a kutyus dominanciáját. Tehát előfordulhat, hogy

pár boldog hónap után azt vesszük észre, hogy a kutyus bizony rendesen a

fejünkre nőtt. Ezt természetesen lehet kezelni, de sokkal egyszerűbb megelőzni.

Ennek a fejünkre növésnek különböző jelei lehetnek, egyéni tűrőképességtől függ, hogy

ki mit él meg problémának. Általában amikor a gazdi ráébred a problémára, az

már elég előrehaladott állapotban van, és igen sok munkával lehet csak

helyretenni imádott ebünket. Ezért fontos tudni, hogy egy kutya szempontjából

mit csináljunk vagy ne csináljunk, ha azt szeretnénk, hogy mi legyünk az ő

vezetői, és ne pedig fordítva. Ezeket az elveket a gazdinak sokszor fejben nehéz

átverni magán, mert nem kutyául gondolkozik, hanem saját lelkivilágát vetíti a

kutyára,és az alapján ezek kivitelezhetetlen dolgok. Ezért nagyon fontos

magunkban először tudatosítani, hogy szánhúzónk nem szőrös gyerek, hanem KUTYA.

Bánjunk vele és szeressük őt e szerint.

Nagyon fontos az, hogy a gazda megtanulja a kutyák jelzéseit és esetünkben az északi

kutyákra jellemző kommunikációs formákat is tudja értelmezni. Az északi kutyák

nagyon apró és finom jelzésekkel „beszélnek”. Felénk is lehetnek a kutyának

ugyanilyen finom, ám domináns jelzései, sajnos ezek azok, amiknek többségünk

jól bedől, hisz annyira cukin csinálja. Pl ránk mancsol, keresztbe áll elénk,

az út közepén fekszik és ha arra megyünk eszébe sem jut felállni és arrébb

menni, hanem „pihen” tovább, esetleg hasvakarást kér, séta során ha elengedve

sétál, nem jön oda hozzánk; „nem hallja”, amit mondunk neki, „nem enged” minket

a táljához, játékához, ételéhez, fekhelyéhez nyúlni, ételt elvenni stb.

Az örökbefogadás előtt praktikus előre terveznünk.

Érdemes kutyás, lehetőleg északi kutyás ismerősöktől, vagy szakembertől

tanácsot kérni. Fontos hogy ez a személy számunkra hiteles legyen. Átgondolni,

hogyan is fognak telni a napjaink, milyen ritmus szerint, mikor fogunk

sétáltatni, etetni, akarunk-e kutyaiskolába járni, ha igen, hova, ott milyen

módszert alkalmaznak, mit tudunk erről a módszerről, ismerünk-e valakit, akinek

e szerint nevelt kutyája van és jól működik; akarjuk-e a kutyát közösségbe

vinni stb.

A legjobb pillanat a hazavitel,hogy a kutyával

tudomásul vetessük az általunk elhatározott szabályrendszert. Mivel úgyis változás van az életében, a kutya

keresni fogja, hogy az új helyen mik a szabályok. Nagyot nehezítünk mind a

magunk, mind a kutyánk dolgán, ha úgy gondoljuk, hogy mivel csak most jött, még

egy pár hétig, amig meg nem szokik szegényke, addig nem kezdjük őt

mindenfélével piszkálni. Az első két-három hétnek nagy jelentősége van. Ezért ekkor tudunk

nagyon jól kapcsolatot építeni kezdeni vele,

és ekkor kell hogy megalapozzuk a tekintélyünket, amit csak a

szabályrendszerünk következetes betartatásával tudunk megtenni. Még ha az is a

tervünk, hogy a kutyus velünk fog a kanapén pihengetni

és velünk alszik az ágyban és velünk egy asztalnál eszik, akkor se

engedjük ezt meg neki az első nap, ezt érdemelje ki. Többet adni mindig lehet

később, de visszavenni az előjogokból nehezebb.

Döntsük el, hol lesz a helye, és ehhez ragaszkodjunk is. A kutya esetleges sírásának

nem kell bedőlni, ha elvégezte a dolgát, evett, ivott, és

mozgott, akkor nagyobb gondja (persze esetleges betegséget leszámítva)

nem lehet, tehát nem kell fél éjjel mellette heverni a konyhakövön,  és közben

folyamatosan símogatni,hogy megvígasztaljuk szegényt. A kutya igen hamar rá fog

jönni, hogy ezzel tud minket manipulálni, azaz érdemes csinálni. És ne

legyenek illúzióink, fogja is csinálni.

Egyáltalán semmilyen esetben ne dőljünk be a hisztinek, akár etetés, akár séta, akár

bármilyen más szituációban adja elő kutyánk a műsorszámát. Amig meg nem

nyugszik, ne kapja meg, amit szeretne, azaz addig nem indulunk el sétálni, nem

adjuk oda a vacsoráját stb.

Amikor hazaérünk valahonnan, ne ugorjunk visítva, gügyögve a kutya nyakába, egy vezető

nem tesz ilyet (bármennyire is szeretne a lelke mélyén :).

És azt se engedjük, hogy a kutyánk ránk ugráljon, rohangáljon, ugasson,

eufórikus rohamot kapjon. Illetve ha ezeket meg is teszi, egyszerűen ne is

vegyünk róla tudomást, ne szóljunk hozzá, ha ránk ugrik, forduljunk el, még

csak tiltó szavakat se kiabáljunk rá. Ha megnyugodott, akkor természetesen

odahívjuk és végre üdvözölhet minket és mi is jól megdögönyözhetjük őt. 

 Ha elhatároztuk, hogy a lakás egy részébe nem lesz bejárása, vagy a bútorokra nem mehet fel, akkor ezt is tartassuk be. Mivel

szabályokról beszélünk, így nem kell semmiféle vezényszót használnunk erre,

simán ha meglátjuk, hogy a tiltott területre tévedt azonnal ki/le kell onnan

zavarni, megfogni és először finomabban, többedszerre kevésbé finoman

le/ellódítani. Nem kell bántani a kutyát, még csak a tiltó vezényszót sem kell

használni, de legyen érezhető, hogy mi az, ami neki tilos.

Nagyon fontos téma az etetés. Jellemzően a kutya ha meglátja az ételt tartalmazó

tálat, rögtön rá akar rontani, toporog, ugrál. Na amíg ilyen izgatott

állapotban van, addig semmiképp se adjuk oda neki az ételt. Ha megnyugodott,

türelmesen kivárja,amig letesszük a tálját, akkor használhatjuk azt a módszert,

hogy az egyik kezünket beletesszük a táljában levő ételbe és így hívjuk őt

„közös” evésre, ez nagyon fontos, hogy mi hívjuk őt enni, nem ő ráront a kajára,

amikor ő úgy gondolja. Ha már megtanítottuk a kutyánknak a szemkontaktust,

akkor ezt is bevonhatjuk az etetésnél, a kutya nézzen ránk, és „kérdezze meg”,

hogy ehet-e és csak ha kiadjuk a megfelelő „egyél”, „tied”, „jó étvágyat” vagy

akármilyen egyéb nekünk tetsző vezényszót, akkor egyen.

Ehhez kapcsolódik kicsit, hogy meg kell értetnünk a kutyával,hogy neki nincs étele,

játéka, fekhelye, az a mienk. Azaz neki megengedjük, hogy a fekhelyet

használja, de az nem az övé, nem védheti be. Ugyanez a helyzet a játékkal, az a

gazdié, akkor kerüljön elő, amikor közös játék van, amúgy meg a gazdi elrakja.

Tehát fel sem merül, hogy Fifike elveheti a gyerek, másik kutya stb játékát, és

azt nem akarja visszaadni, hanem pl a helyén gyűjtögeti és őrzi. A gyerek szobájába

innentől egy darabig ne mehessen be ebben az esetben, és azonnal el kell szedni

tőle a nála levő játékokat és akár adott esetben a fekhelyet is időlegesen, ha

bevédeni próbálná. 

Sose engedjük, hogy a kutya előttünk menjen ki bármilyen ajtón,kapun, mi vagyunk a

vezetők, ez a mi előjogunk és feladatunk, kutyusunk a mi engedélyünkkel jöhet

csak ki miutánunk. Ez lehet hogy butaságnak tűnik, de nem az. A vezető megy

elöl, néz körül, hogy van-e veszély, és ha nincs, akkor jöhetnek a többiek.

Nagyon fontos téma a behívás. Sajnos felnőtt északi kutyáknál ez jellemzően nehéz

téma. Vagy biztonságosan bekerített helyen engedjük csak szabadon, vagy kérjünk

szakembertől segítséget, mert igen jellemző probléma, hogy esze ágában sincs

visszamenni hívásra, hanem teszi, amihez épp kedve van,ami ugye elég veszélyes

is lehet a kutyára nézve, eltűnhet, megverheti másik kutya, bánthatja ember,

elütheti valami, kilőhetik és még sorolhatnám. Erre is vannak egyébként

megfelelő módszerek, amiket itt most – lévén ez nem egy kiképző kézikönyv – nem

tudunk taglalni, de általában érdemes szakemberhez fordulni, nehogy valamit jól

elrontsunk.

A kutya életében a sétának kiemelt jelentősége van. Bármekkora kertünk is van, az

számára csak egy nagy kennel. A gazdával való kapcsolat fontos eleme a közös

vadászatnak megfelelő séta, aminek során együtt bejárják a már ismert területet

vagy újakat fedeznek fel. A séta során is mindig a gazda irányítson, ne a

kutyus döntse el, merre menjünk vagy vonszoljon végig a fél városon maga mögött

a pórázon. Ő mellettem vagy mögöttem jöhet, hisz követő. Ezt nem nehéz

egyébként neki megtanítani,    

mindösszesen „csak” pár hétig rengeteg türelemre és következetességre

van szükség. Viszont utána egy életre megoldottuk ezt a problémát. És ha úgy

indulunk sétálni, hogy nem kirepülünk a kapun, hisz a kutya utánunk, a mi

engedélyünkkel jön csak ki, akkor sokkal nyugodtabb hangulatban indul már a

séta, ami megkönnyíti a dolgunkat. Ha működik a behívása a kutyának, akkor

természetesen biztonságosnak ítélt területen nyugodtan elengedhetjük őt, nem

feltétlen kell az egész sétának pórázfegyelemben telnie, ellenben ha pórázon

megy a kutya,akkor csak így sétálhat. Fontos, hogy amikor elengedjük,nyugodt

állapotban legyen a kutyánk, és mindig használjunk valami vezényszót (pl

mehetsz) vagy testjelet (pl enyhén meglódítom az oldalát) Ha valaki sportolni

tervez a kutyával, ne aggódjon, a kutya remekül szét tudja választani a hámban

vagyok húzhatok/húzni kell és a pórázon szépen sétálok életérzéseket.  

Még egy fontos téma van, amikor már meglevő kutya mellé érkezik az új kutya. Én

látatlanban nem ajánlok senkinek hazavinni így kutyát, fontos hogy egy semleges

területen, ahol biztonsággal el lehet őket engedni, legyen alkalma a kutyáknak

találkozni. És a hazavitel se úgy történjen, hogy hazaállítunk a másik

kutyával, hanem vagy a másik kutyával menjünk az újért, és együtt sétáljunk

haza, vagy legalábbis az újjal csak az otthonunktól pár saroknyira menjünk el,

ott találkozzunk a másik kutyával és közösen menjünk haza. Az új kutyának

lehetőleg még pórázon mutassunk meg mindent, az esetleges kertet, szobáról

szobára a házat, ne ő rohangálja be, ahogy ő gondolja. Vele szemben is

ugyanezeket a szabályokat alkalmazzuk érkezésétől fogva.

Mielőtt valaki elborzadna, hogy akkor ezek szerint egész életében szigorú

szabályrendszer szerint kell a kutyusával együtt élnie,szeretnénk

kihangsúlyozni, hogy a szabályokra addig van szükség, amíg a kutya el nem kezd

működni, és nem érezzük meg, hogy megvan a megfelelő tekintélyünk, és valóban

mi vagyunk a vezetők. Na akkor már el lehet engedni a szabályokat. És mindig

újra és újra elő lehet venni és 

felfrissíteni őket, ha azt látjuk, hogy a kutyus kezd elkanászodni.

A kutyázásban az a végtelenül elbűvölő, hogy minden kutya (és minden gazdi) más

és más, és ezért nagyon sok módszer és nagyon sok megoldás létezhet egy-egy

problémára. Arra nekünk kell rájönni, hogy nekünk és a kutyánknak melyik a

legmegfelelőbb, de azt gondoljuk, hogy az előbbiekben taglalt irányelvek

gyakorlatilag bármilyen módszer mellett is döntünk, mindenképpen hasznosak, és

bármely módszer mellett lehet őket alkalmazni. És a siker biztos.